Időjárás:Időjárás

Fiatalok gyilkoltak? - bíróság előtt a három vádlott

Befejezte a rendőrség annak az emberölésnek a vizsgálatát, mely 2012. május 9-én Kunhegyesen történt.

Hozzátartozója talált rá kunhegyesi otthonában a 81 éves eszméletlen állapotban lévő idős emberre 2012. május 9-én reggel. A sértett életveszélyes állapotban került kórházba.Az ismeretlenek előző éjszaka támadtak rá az idős férfira, akit különösen kegyetlen módon bántalmaztak, majd eszméletlen állapotban magára hagytak. A házból készpénzt és különböző eszközöket vittek magukkal.

Mint arról Pásztorné Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője tájékoztatott, a rendőrök azonnal megkezdték a tettesek felkutatását és az ügy körülményeinek vizsgálatát. Az elvégzett adatgyűjtés, tanúkutatás és az elsődleges nyomozati cselekmények eredményeként két nappal a bejelentést követően elfogták a rablás bűntett és a testi sértés bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 20 éves F. Ádámot, a 19 éves M. Jánost és a 23 éves N. Jánost. A rendőrök a két tiszabői férfit és kunhegyesi társukat őrizetbe vették, akiket 2012. május 14-én a Szolnok Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

Tekintettel arra, hogy a sértett 2012. június 11-én az elszenvedett sérülésekkel közvetett összefüggésben a kórházban elhalálozott, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatta a nyomozást a gyanúsítottakkal szemben.

A megyei rendőr-főkapitányság az ügyben a nyomozást 2013. október 15-én lezárta, a keletkezett iratokat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészségnek vádemelési javaslattal a napokban megküldte.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog