Időjárás:Időjárás

Gyorsan elkapták a táskatolvajt

Meg sem melegedhetett a zsákmány a jászapátin élő nőnél, aki a település egyik intézménybe surrant be egy női táskáért pénteken.

Botkáné Belinszky Nóra, a megyei rendőr-főkapitányság sajtósa úgy tájékoztatta a szoljon.hu-t, hogy a jászapáti rendőrörs indított eljárást lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. Józsefné jászapáti lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 43 éves nő pénteken 13 óra 45 perc körül Jászapáti egyik intézményéből eltulajdonított egy női táskát. Az egyenruhások a beszerzett információk birtokában azonnal megkezdték az elkövető felkutatását, és  a bejelentéstől számított két órán belül a Készenléti Rendőrség járőrei a település egyik utcáján elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható  asszonyt. A nőt előállították a Jászapáti Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog