Legyen Ön ennek a portálnak a tulajdonosa! 

Breaking News

Karácsonyi Disznótor Karcagon

A Déryné Kulturális Központ szombaton a Konok Kunok főzőcsapata részvételével bemutató disznóvágást tartott a Nagykun Látogatóközpont udvarán, a Dérynében pedig házi pálinka versenyt rendezett.
 A malacvisítás és szúrás után Szepesi Tibor, a DKK igazgatója köszöntötte a vendégeket, érdeklődőket, majd átadta a szót dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek.

- Nagyon fontos, hogy továbbvigyük ezeket a hagyományokat. Régi szokás szerint, novemberben, decemberben, karácsony körüli időszakban volt, amikor szüleink, nagyszüleink az első disznót levágták és február környékén általában egy másikra is sor került, vagy amikor elfogyott a zsírosbödönből, kamrából a szalonna vagy kolbász, régi szokás szerint a hús elfogyott, akkor kitűzték a következő disznóvágás időpontját - mondta tárcavezető.
- Én örülök annak, hogy a pálinkáról is szó esik, hiszen disznótor pálinka nélkül elképzelhetetlen.

Ez a nemzeti italunk, itt van a rangos alkalom, a disznótor illetve az ünnepek, ilyenkor mindig előveszünk egy kis kupicával, mértékkel természetesen, koccintunk, áldomást iszunk, névnapon köszöntünk és ünnepelünk.

Azt kívánom, hogy ez a mostani alkalom is legyen egy szolid, de mégis karcagi ünnep, teljen kellemesen, legyenek finom ízek, amelyekről a konok kunok fognak gondoskodni. Kellemes időtöltést és jó munkát kívánok - zárta megnyitóját a tárcavezető.

Nincsenek megjegyzések