Időjárás:Időjárás

M4: már dolgoznak a gépek Cegléd és Abony között

Egyelőre földdepókat alakítanak ki, ami az építkezéshez elengedhetetlenül szükséges lesz majd, de amint az idő javul valamicskét, akkor még nagyobb sebességre kapcsolnak. A hétfői sajtótájékoztatón a munkák megkezdését jelentették be Szolnokon. 
Kállai Mária kormánymegbízott ismét leszögezte, hogy az M4-es építése Szolnok számára nagyon fontos. Az a tapasztalat, hogy ahol egy autópálya megépült, ott a gazdaság még gyorsabban fejlődött, mint annak előtte. Úgy is mondhatjuk – fogalmazott a Fidesz-KDNP képviselő-jelöltje, hogy a terület tőkevonzó képessége megerősödik egy  ilyen beruházás nyomán.

A Cegléd-Budapest szakasz négysávosításán már hónapok óta dolgoznak, most a Cegléd-Abony közötti 17 és fél kilométerhez is hozzákezdenek. Ha az út elkészül, az sokkal biztonságosabb lesz a közlekedők, de a szállítás számára is.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere fölemlítette, hogy ennek az útnak már jóval hamarabb is el kellett volna készülnie, de nem volt rá fedezete az államnak. Most már van, hiszen az M4-es autóút csak hazai forrásból, Uniós támogatás nélkül készül, ami a gazdaság jelentős erősödését mutatja. A városnak fontos, hogy elkészüljön mihamar, hiszen munkahely teremtő ereje van egy ilyen útnak. Egyes számítások szerint minden kilométer autóút vagy autópálya nagyjából ötmilliárd forintnyi tőkét mozdít meg a termelésben.

Az M4-es autóút Cegléd-Abony közötti 26 milliárdba kerülő szakaszának befejezési határideje a jövő év decemberének utolsó napja.
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog