Későn ért a mentő egy tószegi beteghez

Későn ért oda egy tószegi beteghez a mentőautó – kereste meg a témával a szoljon.hu-t több olvasó.

A hatvanas éveinek elején járó férfi meghalt, mire a mentősök a járhatatlan út miatt elértek hozzá. Az eset múlt kedden, a település egyik külterületi utcájában történt, melyet csak földúton lehet megközelíteni. A beteg halálához azonban nem feltétlenül csak az utak rossz állapota vezetett.

– Az Országos Mentőszolgálat évente egymillió-kétszázezer esetet lát el Magyarországon. Nagyon ritkán, de előfordul, hogy a beteget az útviszonyok miatt nem tudjuk mentőautóval elérni, ilyenkor a katasztrófavédelem segítségét kérjük, vagy a helyben rendelkezésre álló egyéb járműveket (például traktor, speciális terepjáró) vesszük igénybe – mondta hírportálunknak az eset körülményeiről Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője.

– A jelzett, körülbelül másfél kilométeres útszakasz mélyen saras, agyagos, traktor szántotta volt, mentőautóval járhatatlan. A segítségül hozott terepjáróval a távolságot mintegy tizenöt perc alatt sikerült megtenni. Az ott tartózkodók által a mentésirányító telefonos segítségével megkezdett újraélesztési kísérlet sajnos sikertelen volt. A halál okát szakértői vizsgálat fogja tisztázni. Ezen a helyszínen szembesültünk már korábban is közlekedési nehézséggel, el is akadt egy mentőautó, amit kollégáim jeleztek a település vezetésének – tette hozzá a szóvivő.

Dr. Gyuricza Miklós polgármester elmondta, a szóban forgó rész külterület, zártkert, vagyis nem életvitelszerű tartózkodás céljából meglévő lakórésze a településnek.

– A területen ennek ellenére laknak életvitelszerűen emberek, akik számára gondot jelent az utak állapota. Az itt élők többsége azonban minden időjárási viszonyok mellett is elérhető helyen lakik. Sajnos nincs pénz arra, hogy minden utat rendbe tetessünk. Próbáljuk karbantartani az utakat, amennyire az önkormányzat lehetősége engedi. Sajnos azonban a teljes helyreállítás lehetetlen, erre a célra állami finanszírozás nem jár – mondta el a településvezető.

Dr. Gyuricza Miklós a sajnálatos esettel kapcsolatban fontosnak tartotta elmondani, hogy a férfi a halála előtti héten kétszer is önkormányzati segítséggel jutott el kórházba, azonban saját felelősségére minden alkalommal hazatért. Közvetlen a halála előtti napon a háziorvos is kórházba akarta küldeni, de a beteg ezt visszautasította. Még úgy is, hogy az orvos felhívta a figyelmét, hogy baj esetén nehéz lesz eljutnia a kórházba az otthonából.

– Sajnos bekövetkezett a baj. Az önkormányzat azonnal segítséget nyújtott, terepjáróval szállították a mentősöket a férfi házához. Sajnos rossz vége lett a dolognak, de az előzmények ismeretében szerintem a beteg halála független volt az utak állapotától – tette hozzá a polgármester.

0 Megjegyzések

Hirdetés