Éjjel-nappal ittas vezetőket találtak a megyei rendőrök


Pénteken a megye rendőrei három személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, továbbá három ittas járművezetővel szemben intézkedtek – tudtuk meg a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletétől.


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén pénteken személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására.

Egy személygépkocsival közlekedő jászdózsai lakost ellenőriztek a rendőrök Szolnok belterületén 2020. október 31-én 1 óra 10 perc körül. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért az egyenruhások a helyszínen elvették a jogsértő vezetői engedélyét, majd előállították a 24 éves férfit a Szolnoki Rendőrkapitányságra.
Hirdetés

Ugyancsak ittasan ült volán mögé az a helyi lakos, akit a rendőrök Szolnokon, a Holt-Tiszapart úton ellenőriztek 2020. október 30-án 15 óra 42 perc körül. A járőrök a helyszínen elvették a jogsértő vezetői engedélyét, és előállították a 73 éves férfit a Szolnoki Rendőrkapitányságra.

A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti. Aki ittasan vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, hiszen felelőtlen magatartásával nemcsak önmagát, hanem a közlekedés más résztvevőit is veszélyezteti. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten kéri a gépjárművezetőket, amennyiben alkoholt ittak, ne üljenek volán mögé!

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések