Saját kislányával erőszakoskodhatott a fegyverneki férfi


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség vádat emelt egy fegyverneki házaspár ellen két gyermekük sérelmére elkövetett kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A férfivel szemben továbbá a saját kislánya ellen elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt is.


A büntetőperről a megyei főügyészség tájékoztatta hírportálunkat. A házaspárnak saját fiúk és lányuk neveléséről kellett volna gondoskodnia, az apa azonban italozó életmódot folytatott. Gyakorta ittasan tört-zúzott, míg az anya csak ritkán tartózkodott otthon, ezért a házaspár nem fordított kellő figyelmet gyermekeikre. Mindkét kiskorú nagyon sokat hiányzott az iskolából, többször kellett tanévet ismételniük. A szülők nem tartottak kapcsolatot a tanintézménnyel.

A gyerekek, ha mégis elmentek az iskolába, rendszerint késtek, ápolatlanul, nem az évszaknak megfelelő ruházatban, hiányos felszereléssel jelentkeztek a tanórákon. 2016-tól folyamatosan csavarogtak az utcákon, koldultak és a szemetesekbe keresgéltek. Tették ezt Törökszentmiklóson, majd később Szolnokon is. Mindezen körülmények a gyermekeknél értelmi fogyatékosságot eredményezett.

A vádlottak a gyermekvédelmi hatóságokkal csak részben működtek együtt, a gondozási tervben meghatározottakat nem tartották be. Végül a gyámhatóság 2019-ben kiemelte a gyerekeket a családból és elrendelte nevelésbe vételüket.

Az apa, ezen túlmenően, az elmúlt években, szexuális vágyának kielégítése céljából, több alkalommal közeledett az akaratnyilvánításra képtelen lány felé, annak 12. évének betöltése után. A molesztáláson túl többször erőszakot is alkalmazott.

Az ügyészség indítványozta, hogy amennyiben a vádlottak a bíróság előkészítő ülésén a vád szerinti bűncselekményt elismerik, az apát 9 év 6 hónap fegyház-, az anyát 1 év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a törvényszék.

Az ügyészség szerint mindkét vádlottat el kell tiltani az olyan foglalkozástól, amely kiskorú személyek gondozásával függ össze, illetve a vádlottakkal szemben indokolt a szülői felügyeleti jog megszüntetése is. Az ügyben első fokon a Szolnoki Törvényszék jogosult dönteni.

Belföld ➤ Külföld ➤ Sport ➤ Gazdaság ➤ Kultúra ➤ Bulvár ➤ Életmód ➤ Receptek

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések